Révész László László
Big Picture
Révész László László képzőművészként nehezen kategorizálható: mindenekelőtt figurális festő volt, ugyanakkor performer, videóművész és meghatározó művésztanár. 1957-ben született Budapesten, édesanyja optikus, édesapja gépészmérnök volt. A performativitás gyerekkorától meghatározó: szülei színházi pályára készültek, színész barátaik voltak, rendszeresen jártak az Operába; elsős gimnazistaként már látott Peter Brook darabot. Első performansz kísérletei is a gimnázium idejére estek. 1979-ben, miközben Kokas Ignác festőosztályába járt a Képzőművészeti Főiskolán, Böröcz Andrással közösen performanszokat adott elő. Párosuk a „festők színházaként” meghatározta a nyolcvanas évek magyarországi művészeti közegét, és nemzetközileg is jelentőssé vált, meghívták őket többek között a nyolcadik kasseli documenta performansz szekciójába is. Festészeti tanulmányaival párhuzamosan tagja volt az Erdély Miklós által vezetett INDIGO csoportnak, 1983-tól Jankovics Marcell tanítványa volt az Iparművészeti Főiskola animáció szakán. A Képzőművészeti Egyetemen 2009-től volt osztályvezető mester, 2013-2015 között kísérleti artista társulatában középiskolás diákokkal készített két előadást.
Amilyen mértékben gondolkodása összefonódott a színházzal, olyan mélyen érdeklődött a medializált valóság iránt is. Már a hetvenes években naprakész volt a számítógépekkel kapcsolatban. A nyolcvanas évek közepén készítette első komputeres grafikáit, amelyekben a számítógép jelentőségét kereste a kép szempontjából – ugyanezt párhuzamosan festészetében is témává emelte. Szintén a nyolcvanas évek elején kezdett el kísérleti filmeket készíteni. A kilencvenes évek elején animációiban a legkorszerűbb technikákkal kísérletezett, a kétezres években interaktív installációkat készített. Már a pályakezdő években kivételesen szerteágazó volt a figyelme, ez a több síkon gondolkodás alkotói pályájának alapvetése maradt: festészeti kiállításait a tárlatra reflektáló performansszal nyitotta meg, különböző médiumokban készült munkáit többször egy összefogó installációba rendezve állította ki. Festő volt, azonban festészetét nem lehet anélkül megközelíteni, hogy figyelembe ne vennénk, mennyi mindent alkotott még a festészet médiumán kívül – mindez folyamatosan egymásba ér.
A Deák Erika Galériában látható, 2017-2020 között készült festmények korábban nem szerepeltek kiállításon, a cím mégis Révész László Lászlótól származik: a barátja, Christian Zillner által szerkesztett Heureka folyóiratban Big Picture aus Budapest aláírással közölték a sorozat néhány darabját 2020-ban. Az első feltűnő összekötő elem a kék háttér, ami ismerős lehet Révész 2016-ban, a Fugában kiállított képeiről is, ahol a grafittal és szénnel megrajzolt szereplők kék pasztell-ködből tűntek elő. Valójában korábbra nyúlik vissza Révész érdeklődése a szín iránt; a 2014-2020 közötti időszak nevezhető kék korszaknak is. Tudatosan játszik rá a picassói életmű szakaszolására: 2019 nyarán, lánya születésekor készített ötrészes rózsaszín műegyüttesét rose period-nek nevezte el. A szín használatának egyik gondolati gyökere az itáliai kerámiagyártás és a portugál azulejo. Révészt a tradíció mesterségbeli oldala is foglalkoztatta: a kerámiaöntés know-how-ja, a sík lapok öntése, valamint a kulturális vonatkozásai: milyen olasz családok használták a csempét reprezentációs célokra, milyen hagyománya van az azulejónak Portugáliában. Milyen jelentést hordoz a rajz a csempén, a motívum a házakon? Dorsánszki Adrienn-nel közösen dolgoztak egy saját, kék-fehér csempeszérián, ebből végül csak néhány próbasorozat valósult meg.
2014 októberében tette művészeti médiumává az Instagramot, a rá jellemző, korát mindig megelőző technikai érzékenységgel. Az Instagramra készített, hat és fél éven át, 2021 márciusi haláláig napi rutinként megosztott sorozaton döntő többségben kék tussal dolgozott. Kezdetben a bejegyzések címkéi között állandó elem a #azulejo, a ciklusra kék rajzokként hivatkozott. A kék 2020 áprilisáig maradt kitüntetett szín, ekkor a koronavírus-járvány első hullámakor elrendelt lezárás hatására váltott akvarellre.
Révész korunk meghatározó mítoszának a medializált valóságot tartotta, doktori értekezésében Platón barlanghasonlatát így vonatkoztatta elképzelésére: „Az én platóni barlangomban a rabok nem egy irányba vannak leláncolva, hanem nagy sebességgel forognak tengelyük körül. (…) Miközben forognak, két képet látnak. Az egyik a valóság, a másik a medializált képe a valóságnak. A képek között – melyek gyorsan váltják egymást – sötét van. Nem valószínű, hogy el tudjuk különíteni egymástól ezeket. Az vetődött fel bennem, hogy talán egyszerre tudjuk felfogni a látottak eredendőjét és a látszatit.” Kék rajzai hordozójukhoz, a közösségi médiához hangolt látszatképek. Az elbeszélő médiaképeket sajátít ki és szervez újjá: a reklám- és sajtófotók jellegzetes pózai és kliséi újrakomponálva, más képélményekkel összefésülve megtelnek sűrítésekkel; a didaktikusság hol ironikus képi humorba fordul ki, hol enigmatikus történetté rétegződik. A kiállított festmények időben és szemléletükben is illeszkednek a kék rajzokhoz – a big picture-t használhatjuk akár prózai értelmében is: az applikációban kicsiben pörgetett rajzok kitágulnak, a nap mint nap látott arcok a mindenki által megélt érzésekkel, a hétköznapi gesztusok szürreális elemekkel keverednek, de a kékben, mint valami időn kívüli térben, mindez mégis jól megfér egymással.
Kergyó Zsófia
További információért kérjük keresse a galériát.
Kurátor: Kergyó Zsófia
Megnyitó: 2024. március 21., csütörtök, 18 óra
Megnyitja: Balázs Kata, művészettörténész
Megtekinthető: 2024. március 22. - április 26.
Nyitva: szerda - péntek, 12:00 - 18:00