Annie Morris (sz. 1978, London) művei – legyen szó akár a színes szobrainak durván megfogalmazott felületeiről,  a gyermekrajzok spontaneitását idéző grafikai művekről vagy a finoman megvarrt textilmunkákról – mindig vitális és vibráló hatást keltenek. A munkákat a művész személyes tapasztalatai, emlékezete és tudatalattija formálja, súlyos tartalmakat konzerválnak, ugyanakkor mégis játékos és popos hatást keltenek. Az életmű legemblematikusabb darabjai azok a gömbökből megalkotott szobrok, amelyek kibillenő egyensúlyi helyzeteket mutatnak fel, bizonytalan szituációkat láttatnak. A változó méretű és élénk színű elemek finoman kiegyensúlyozott kavicsoszlopokat idéző struktúrákká állnak össze. A vibráló és vitális látvány mögött azonban komor tartalom rejtőzik: a sorozat azután indult, hogy Morris és férje-alkotótársa, Khan elveszítették első gyereküket. Morris számára ezek a szobrok dacos kiállások a szörnyűségekkel szemben. A remény metaforáiként működő művek felvetik annak a lehetőségét, hogy az élet törékenységével szembemenve felülkerekedjünk a leküzdhetetlennek hitt terheken.