Minden rendben!
Barakonyi Szabolcs,
Hecker Péter

A Deák Erika Galéria következő tárlatán Barakonyi Szabolcs és  Hecker Péter közös kiállítását mutatjuk be.  Itthon, a magyar valóságban, minden rendben van – állítja a két művész.

A Hősök terén pózoló és egy ismeretlen csoport által kezdeményezett spontán demonstrációba csöppenő művészek gesztusa azonban rögtön megkérdőjelezi a kiállítás címének állítását, és azt deklarálja, hogy valójában egy idétlen, végtelenül abszurd helyzetben élünk. Most akkor mi is van? Barakonyi fotói és Hecker festményei olyan történeteket mesélnek el, olyan banális helyzetekről adnak jelentést, melyek mélyebb rétegeit elsősorban az itt és most, a magyar kultúr-környezetben szocializálódott közönség fogja megérteni. A képek látványa először önfeledt derültséget, aztán a helyzet felismerésének szomorúságát, majd a mélyebb megértés megnyugtató örömét hozza.

Barakonyi folyamatosan utazik az országban, és azonnal észreveszi azokat az eseményeket, amelyekben a társadalmi viselkedés bizarr jeleneteit kaphatja lencsevégre. A háromlábú létrán egyensúlyozó öltönyös férfi üres hirdetőtáblája, az ostorát csattogtató kapatos betyár magányos performance-a, a pusztában leginkább csak a madarak csicsergését túlharsogó fúvósok bizarr képe vagy a nemzeti ünnepünkön a magyar trikolor színeiből összeválogatott ebédjét fogyasztó elefánt nem mindennapi vizuális élmény.  Hecker is a magyar tudat kelléktárából dolgozik, talált fotókat, internetes képeket használ alapinspirációnak. Ő olyan hungaricumomat állít jelen sorozatának középpontjába, mint a korona, a gyulai kolbász, vagy a Heckeri önirónia csúcsa, a négy ollót egymás mellett felsorakoztató avatópárna képe. A saját tér-idő kontinuumukból és kontextusukból kiragadott részletek többletjelentésekkel gazdagodnak, de ezzel párhuzamosan feltárul egyszerűségük és banalitásuk is. Hecker festményei talán megengedőbbek nemzetünkkel szemben, míg a fotók kritikai realizmusa sokkal jobban kiélezi a valóságot. Miközben Barakonyi országunk bizarr valóságát dokumentálja, addig Hecker szeretetteli emléket állít egy-egy nemzeti ostobaságnak.  A nap végén azonban mindketten egybehangzóan azt állítják, hogy ezek is mi vagyunk, ilyenek is vagyunk. Vagyis tulajdonképpen Minden Rendben!

Hecker Péter 1963-ban született Budapesten. A kasseli Gesammthochschule-én, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. Számos egyéni és csoportos kiállításon szerepelt hazai és nemzetközi kiállításokon egyaránt. Művei megtalálhatóak számos neves hazai és nemzetközi gyűjteményben.

Barakonyi Szabolcs 1976-ban született Budapesten.  1997-ben végzett a Szellemkép Szabadiskola fotó szakán. 2000 novemberében a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának vendéghallgatója, majd 2001-től tagja. Munkájáért 2003-2006 között Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjat, 2006-ban Lucien Hervé és Rodolf Hervé díjat, 2007-benRecontres d arles photo service publishing díját, 2011-ben pedig André Kertész ösztöndíjat kapott.

2015. 05. 27. - 2015. 06. 27.



info@deakgaleria.hu
+36 1 201 3740



Szerda-Péntek 12:00 - 18:00
Instagram

View