Nemes Márton
(1986, Székesfehérvár)
Londonban él és dolgozik.
Nemes Márton festészete egy ideig a figurális és az absztrakt között mozgott. Az elsősorban a változó gazdasági és ideológia érdekek építészetre gyakorolt hatásait vizsgáló Modernizmus romjai című sorozat képei még figuratív módon ábrázolták a teret, de az elhagyott üzletek geometrikussága már jelezte azt az igényt, amely a festő talán legfőbb motivációja is: a képi absztrakció megértését. Nemes Márton festészetét a folyamatos kísérletezés, a festészeten való, de a festészet általi elmélkedés jellemzi. Folyamatos technikai kísérletezésével, a műfaji határok feszegetésével az absztrakt festészetről alkotott nézeteinkhez szolgált új adalékokkal. Művei nem csak a hagyományos értelemben vett festészeti instrumentumokkal jönnek létre, de a fólia, a fatörmelék és néhány a festészetben ritkán használt eszköz is beemelődik az alkotási folyamatba, a művek pedig nem pusztán a falra akasztható hagyományos festményekként léteznek, hanem kiterjeszkednek a térbe, összeolvadva az azokat kiegészítő installatív elemekkel.
Tanulmányok
2017 – 2018 University of Arts London, Chelsea College of Arts, M.F.A.
2008 – 2013 Magyar Képzőművészeti Egyetem, Festő szak
Kiállításai a Deák Erika Galériában
2019 Fallin out the Rhythm - Małgorzata Szymankiewicz-cel
2017 Shaping realities
2015 Overcoloured
2013 Átmenetileg Zárva
Válogatott egyéni kiállítások
2020 The Better Self, Fold Gallery, London, Egyesült Királyság
Salón ACME, Annka Kultys Gallery, Mexikóváros, Mexikó
2019 Ghosting Love, Annka Kultys Gallery, London, Egyesült Királyság
New Positions, egyéni megjelenés a Deák Erika Galériával, Art Cologne, Cologne, Németország
Fallin out the Rhythm - Małgorzata Szymankiewicz-cel, BWA Warszawa, Varsó, Lengyelország
Fallin out the Rhythm - Małgorzata Szymankiewicz-cel, Deák Erika Galéria, Budapest, Magyarország
BuBu 2.0 - Bodoni Zsolttal, Eleven Twenty Projects, Buffalo NY, US
Tomorrow, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, Magyarország
2017 Shaping Realities - Hencze Tamással, Deák Erika Galéria, Budapest, Magyarország
2016 Undercovered, Kunstklang-Deák Erika Galéria, München, Németország
2015 Overcoloured, Deák Erika Galéria, Budapest, Magyarország
Everyone Has Right, ICA-D, Dunaújváros, Magyarország
EastMeetsWest, Wesport Arts Center, Westport CT, US
2014 Megfestett festék, Paksi Képtár, Paks, Magyarország
Out of Order, Kortárs Építészeti Központ, Budapest, Magyarország
2013 Átmenetileg Zárva, Deák Erika Galéria, Budapest, Magyarország
When Time Speak, Chimera-Project, Budapest, Magyarország
Válogatott csoportos kiállítások
2021 Islands of Happiness, CHB, Berlin, Németország
Collection Group Show, Q Contemporary, Budapest, Magyarország
2020 Solid Fiction, Emsdettener Kunstverein, Emsdetten, Németország
Ghosting Love, Esterházy Kastély, Eisenstadt, Ausztria
2018 Why Patterns?, No 20 Arts, London, Egyesült Királyság
Cacotopia 03, Anka Kultys Gallery, London, Egyesült Királyság
Legyen világosság, aqb Project Space, Budapest, Magyarország
2017 Abstract Hungary, Halle für Künst und Medien, Graz, Ausztria
2015 Don’t bring me flowers, 68 Projects, Berlin, Németország
2014 Abstract Variations, Trapéz Galéria, Budapest, Magyarország
Haunting Monumentality, MSU Zagreb, Zágráb, Horvátország
Eszterházy díj, Szépművészeti Múzeum, Budapest, Magyarország
2013 X-Ray Texture Pack, Ulrike Hrobsky Gallery, Bécs, Ausztria
2012 Loop, Virág Judit Galéria, Budapest, Magyarország
2011 Wir Waren Leipziger, Labor Galéria, Budapest, Magyarország
Budapest Stream, Virág Judit Galéria, Budapest, Magyarország
2010 Gang Bang, Pataky Művelődési Központ, Budapest, Magyarország
Párhuzamosok, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, Magyarország
Puki - Stúdió Galéria, Budapest, Magyarország
2009 ...To Be Continued, Budapest Galéria, Budapest, Magyarország
2008 Első Kis Magyar Metró Biennálé, Artpool P60, Budapest, Magyarország
Díjak
2019 Esterházy Művészeti Díj
2012 Ludwig Díj
Rezidens programok
2019 BuBu Artist Residence Exchange Program, Buffalo NY, US
2015 Residency at Westport Art Center, Westport CT, US
2014 Salzburg Künstlerhaus, Salzburg, Ausztria
2011 Erasmus, Uni Leipzig, Leipzig, Németország