Moizer Zsuzsa
(1979, Budapest)
Budapesten él és dolgozik.
Moizer Zsuzsa elsősorban akvarelljeiről és olajfestményeiről ismert, de időnként szobrokat, installációkat is készít. Jellegzetesen lágy hangulatú képei talán leginkább a női identitáskeresés, a nemi szerepek problematikája felől közelíthetők meg. Moizer művei elsősorban önarckép sorozatként értelmezhetők, festményei és rajzai egy intenzív belső utazás leképezései, saját vívódásait, a szexualitás, az élet és halál kérdéseit feszegetik. Személyes, már-már a művész intim szférájába is bepillantást engedő képein szomorúan lágy, sebezhető, légüres terekben vágyakozó testekkel találkozunk. Utolsó, valóságos tájképeket megmutató sorozata után most visszakanyarodik saját magához, a tájképek világára még mindig emlékeztető új sorozata azonban inkább a lélek tájaira vezet. Moizer figurái transzparensek és puhák, még a rajzain megjelenő, erősen kontúros testei is belefolynak a vonalak vezette összefonódások kavalkádjába. Az arcok és a testek általában különböző figyelemmel vannak ábrázolva, kézzel fogható a feszültség a megmutatott és a titokban tartott részletek között. Korunkban, ahol minden digitalizált és a tömegmédia képei elől alig van menekvés, Moizer kiállítása egy igazi kis varázssziget, művészete a pillanat érzéki megragadásának izgalmát, és a valóságos jelenlét örömét hordozza.
Tanulmányok
1998-2004 Magyar Képzőművészeti Egyetem, festő szak
2001-2004 Magyar Képzőművészeti Egyetem, tanárképző szak
Válogatott egyéni kiállítások
2021 Hold Plútó, Deák Erika Galéria, Budapest
2019 Antique Fuchsia, Óbudai Társaskör, Budapest
2016 A növekvő zöld legendája, Deák Erika Galéria, Budapest
2015 Papírsárkány, Raiffeisen Galéria, Budapest
2014 Dolgok, Deák Erika Galéria, Budapest
2012 Az Emlékezés Útja, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros
Az Emlékezés Útja, Deák Erika Galéria, Budapest
2009 Tigrisek és Más Történetek, Deák Erika Galéria, Budapest
2007 Emlékek Intercisaból, Deák Erika Galéria, Budapest
Smohay Díj Kiállítás, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Állat ego, Liget Galéria, Budapest
2005 Angyal Van, Deák Erika Galéria, Budapest
Szagollak, Éjszakai Átszálló, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros
Fénylő Szív, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros
2004 Önarckép, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros
Válogatott csoportos kiállítások
2019 Floral Centrepiece, Deák Erika Galéria, Budapest
Everyday exotic, Société Budapest
2018 GWB, Zipernowsky Ház, Gallery Weekend Budapest
Fridamánia, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
I will be your mirror, Deák Erika Galéria, Budapest
2016 A halálnem – haláligen – ízlés és szerencse dolga, Latarka Galéria, Budapest
2015 Rendezetlen Nőügyek, Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros
Aria, Terra, Casa, Római Magyar Akadémia, Róma
Beyond the Obvious – Kortárs Nőművészet Közép-Kelet Európában, Deák Erika Galéria, Inda Galéria, Viltin
Galéria, Budapest
Emlékek tava - Budapest, Budapest Galéria, Budapest
Emlékek tava, Pegazus Galéria, Szentbékkála
2014 Papíron II., Deák Erika Galéria, Budapest
2013 Az Árnyas Oldal Gyermeki, Casati Art Corner Galéria, Budapest
2011 Paper Panorama, Virág Judit Galéria, Budapest
Face Control, New Faces, Roham Galéria, Budapest
Promenade Project Budapest, Helyi Érték a Kortárs, Kogart Ház, Budapest
2010 Papíron I., Deák Erika Galéria, Budapest
Relations, City Galéria, Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár
2009 FACE, Éngond..., Volksbank Galéria, Istenhegyi út, Budapest
Suicide Girls, Ferenczi és Társai Galéria, Budapest
2008 Meeting Europe - Hungary, Wacken Exhibition Centre, Strasbourg, Franciaország
10 years anniversary, Deák Erika Galéria, Budapest
Sonja Krasner Gyűjtemény, Galéria B55, Budapest
Micro-Narratives, Tentation des petites réalités, Musée d'Art Moderne de Saint-Etienne, Franciaország
Ikontól az Installációig, Pannonhalmi Főapátság
Minden egyben, Művészek Dunaújvárosból, Írókéz Galéria, Szombathely
2007 Vágatlan Változat – Festészeti Pozíciók, Ernst Múzeum, Budapest
Central Europe Revisited I., Schloss Esterházy, Eisenstadt, Ausztria
Mosolygó Mona Lisa, Volksbank Galéria, Budapest
Micro Narratives, 48. October Salon, 48. Oktober Salon, Belgrád Kulturális Központ, Belgrád, Szerbia
2006 Friss Színek – 11 Fiatal Festő, Csepel Galéria, Budapest
XX. Egri Akvarell Biennálé, Trinitárius Templom, Eger
10 éves a Strabag Festészeti Díj, Ludwig Múzeum, Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
2005 Margó, Deák Erika Galéria, Budapest
Strabag 2005. Festészeti Díj, Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
2004 Bye!, Barcsay Kiállítóterem, Budapest
Double-else, Pelikán Galéria, Székesfehérvár
Pécsi Családi Színházi Fesztivál, Közelítés Galéria, Pécs
Friss, KOGART Ház, Budapest
Mozaik, Kortárs Művészeti Központ, Dunaújváros
Energy and Equivalent, Art Mill, Szentendre
Kogart Szalon 2004, Kortárs Művészeti Vásár, KOGART Ház, Budapest
2003 Show of Young artist from Székesfehérvár, Pelikán Galéria, Székesfehérvár
Friendship–petrol, Közelítés Galéria, Pécs
Course in Contemporary Art, Magyar Képzőművészeti Főiskola - Budapest / Goldsmiths College - London, Barcsay
Kiállítóterem, Budapest