Bak Imre
(1939, Budapest)
Budapesten él és dolgozik
Bak Imre a magyar neoavantgárd egyik legfontosabb művésze, a legendás Zuglói Kör és az IPARTERV-generáció tagja. Pályáját a hatvanas években kezdte, amikor elsősorban a hard edge és a colour field gyakorolta rá a legnagyobb hatást. Kevés kivételtől eltekintve gyakorlatilag egész életművét a geometrikus absztrakciónak szentelte. Ekkoriban a nonfiguratív művészet Magyarországon kultúrpolitikailag, ha nem is volt teljesen tiltólistán, de legfeljebb a „tűrt” kategóriába tartozott, így ezeket a festményeket csak ritkán lehetett kiállítani. Az 1970-es évekig leginkább az amerikai minimalizmus jegyében hozta létre kompozícióit, majd a tengerentúli és az európai nonfiguratív hagyományokat ötvözve fejlesztette tovább festészetét. Az 1980-as években a posztmodern hatására igen változatos, szecessziós, barokkos, vagy a népművészethez, a magyar festészeti hagyományokhoz kapcsolódó elemeket sem nélkülöző motívumkészletből építkezett. Az 1990-es évektől építészeti konstrukciókkal rokon kompozíciókat alkotott, majd a tér mélységeinek hangsúlyozása felé fordult. Legújabb képein újra megjelennek a sík, függőleges és vízszintes vonalak alkotta, festészettörténeti utalásokkal gazdagított hálózatok.
Tanulmányok
1958-1963 Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő szak
Kiállításai a Deák Erika Galériában
2015 Feszültség és Harmónia
2004 Talán... IV
Válogatott egyéni kiállítások
2019 Imre Bak: Works 1967-81, Mayor Gallery, London
ALS OB... LANDSCHAFTEN / MASKEN, Galerie Volker DIehl, Berlin
Bak 80, acb Galéria, acb Attachment, acb NA, Budapest
2018 Imre Bak, Galerie EIGEN+ART, Lipcse
2017 ÖN - ARC - KÉP, acb Galéria, Budapest
2016 Aktuális időtlen. Egy életmű rétegei, Paksi Képtár, Paks
Shifts, acb Attachment, Budapest
Imre Bak, Carl Kostyál Gallery, London
Erika Deak Munich Temporary Gallery, München
2015 Feszültség és harmónia, Deák Erika Galéria, Budapest
Diagonal Histories (Peter Halleyvel), Art+Text, Budapest
Fészek Galéria, Budapest
2012 Nonfigurációk (Barabás Zsófival), Faur Zsófi Galéria, Budapest
2011 Tegnap, Ma, Holnap, Ráday Galéria, Krisztina Palace, Budapest
2010 Imre Bak, Galéria Umenia V Novych Zámkoch, NovyZámky, Szlovákia
2008 Új Képek, Virág Judit Galéria, Budapest
2007 2004-2007 között, Galerie Im Georgshof, Hamburg
Geometrische, Kunst in Maleriei und Bildhauerei, (Kecskeméti Sándorral),
Holbeinhauskunstverein, Augsburg, Németország
A történet folytatódik, Budapest Galéria, Budapest
2006 Festmények, Fészek Galéria, Budapest
Új Képek, Corvin János Múzeum, Gyula
2004 Talán…IV., Deák Erika Galéria, Budapest
Miniatures, Színyei Szalon, Budapest
2003 Up site down, Vintage Galéria, Budapest
Bak Imre, Fajó János, Ateliers Pro arts, Budapest
2002 As if, Vadnai Galéria, Budapest
Farbfeldmalerei, Art Gallery, Zug
2001 Blitz Galéria, Budapest
2000 Bak Imre, Thomas Lenk, Goethe Institute, Budapest
Bak Imre, Thomas Lenk, Ungarische Kulturinstitute, Stuttgart
1999 Új Képek, Fészek Galéria, Budapest
2x15 St. István Múzeum, Székesfehérvár
Várfok Galéria, Budapest
1998 Bilder von Bak Imre, IHK Gallery, Würzburg
1997 Bartok 32 Galéria, Budapest
Fészek Galéria, Budapest
1996 As if, with Trombitás Tamás, Francia Intézet, Budapest
Gallery Waszkowiak, Berlin
Goethe Intézet, Budapest
Új Képek, Ludwig Múzeum, Budapest
1995 Új Képek, Kiscelli Múzeum, Budapest
Új Képek, Műcsarnok, Budapest
1993 Új Képek, Fészek Galéria, Budapest
Gaudens Pedit, Lienz, Austria
Arte’éria Galéria, Szentendre
1992 101 paintings, Bartok 32 Galéria, Budapest
Gaudens Pedit, Innsbruck
1991 Die Konfrontationen der Zeichen, Z-Galerie, Bécs
1990 Bak Imre, Nádler István, Gallery Umeni, Karlovy Vary
Life Art, Műcsarnok, Budapest
1989 Marc Adrian –Bak Imre, Positions, Fészek Galéria, Budapest
Bak Imre, Nádler István, Podunajské Museum, Komárom
1988 Gemalde, Gallery Eremitage, Berlin
1987 Paintings, Műcsarnok, Budapest
Gemalde, Gallery Ermitage, Berlin
1986 Velence Biennale, Magyar Pavilon (együtt Birkás Ákossal, Kelemen Károllyal, Nádler Istvánnal)
1985 Gallery Mana, Bécs
1983 Gallery Steinek, Bécs
1973 Gallery Akkumulatory 2, Poznan
1971 Wildeshausen Gallery
1968 Gallery Müller, Stuttgart
Válogatott csoportos kiállítások
2019 Iparterv 50+, Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
Szene Ungarn, Museum Ritter, Waldenbuch, Németország
2018 Bookmarks - Revisiting Hungarian Art of the 1960s and 1970s, The Vinyl Factory Soho, London
Csak Tiszta forrásból. Tradíció és absztrakció Korniss Dezső művészetében (1908 – 1984), Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Media Networks, Tate Modern, London
1971 – Párhuzamos különidők, Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum, Budapest
"Hiszünk a halál előtti életben" - Válogatás az Irokéz Gyűjtemény kortárs és neoavantgárd műveiből, Művészetek Háza
Dubniczay-palota, Veszprém
2017 Látkép - Az elmúlt félévszázad magyar fotográfiája 1967-2017, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, Budapest
Summer Show, acb Galéria, Budapest
Magyar tekintet: áttekintő tárlat a magyar fotográfiáról, Nemzeti Múzeum, Varsó, Lengyelország
Kétirányú mozgás Focus: Hungary, viennacontemporary, Bécs
With the Eyes of Others, Elizabeth Dee Gallery, New York
Abstract Hungary, Künstlerhaus, Graz
2016 Fény, szín, forma - Polikróm harmóniák, Művészetek Háza, Veszprém
2015 Art Rotterdam 2015, Rotterdam, Hollandia
Bookmarks – Neoavantgárd és posztkonceptuális pozíciók a magyar művészetben az 1960-as évektől napjainkig, Art Cologne, Köln
A Second Autumn, Art Stations gallery, Poznań
Landschaft, Kunst von 1800 bis heute aus der Sammlung der Neuen Galerie Graz, Graz
Present, special exhibition at the Art Cologne, Cologne, Germany; OFF Biennale, Budapest
2014 A mecénás főváros, Új Budapest Galéria, Budapest
Ludwig 25, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
A fenséges geometria, MODEN, Debrecen
Szabadkéz – Rajz a magyar képzőművészetben tegnap és ma, MODEM, Budapest
2013 Budapest Immersion, New Budapest Gallery, Budapest
Beyond Corrupted Eye, Akumulatory 2 Gallery, 1972–1990, MOCAK, Krakow
Conceptualism today, Paksi Képtár, Paks
Collection Grauwinkel, Vasarely Museum, Budapest
2012 Beyond Corrupted Eye, Gallery Zacheta, National Gallery of Art, Varsó
OSAS Plus, Szépművészeti Múzeum, Budapest
20 Jahre, Ungarn reloaded, Galerie Gaudens Pedit, Lienz
Od Tiziana po Warhola Muzeum, Olomouc
Átrendezve, Modern Magyar Képtár, Pécs
2011 Meditation Articles, Bodnár Gyűjtemény, Reök Palota, Szeged
2010 Groupe Iparterv-le progrès de L’illusion, Institut hongrois de Paris
Symmetrische Kunst aus Ungarn, ZKM, Karlsruhe
Stredoevropské Forum Olomouc III, Muzeum umení, Olomouc
2009 Akzent Ungarn, Ungarische Kunst der 1960 bis 1990, Landesmuseum, Graz
Mit Konkreten Kunst lebene, Gesellschaft für Kunst und Gestaltung, Bonn
Tolerance in Art, Meulensteen Art Museum, Bratislava/Pozsony
Messias, MODEM, Debrecen
2008 Exibition MAXImin, Fundacion Juan March, Madrid
2007 A történet folytatódik, Budapest Galéria, Budapest
2006 Arena der Abstraktion, Museum Morsbroich, Leverkusen
Új Képek, Corvin János Museum, Gyula
2004 Geometria Magyar, Galerii mesta Plznén, Plzen
2003 Vass László Gyűjtemény, Veszprém
MEO, Kortárs Művészeti Intézet, Budapest
2002 Noe Jiddis Múzeum ösztöndíja, Budapest
Situation Ungarn, Max Liebermann Haus, Berlin
Zöld, Kieselbach Galéria, Budapest
Merics Gyűjtemény, Rippl Rónai Múzeum, Kaposvár
2001 Konstruktíve Malerei und skulptur, Acp Gallery, Zürich
Die Brücke über die Zeit, Town Museum, Oldenburg
New Mechanism, MEO, Kortárs Művészeti Intézet, Budapest
2000 Nézőpontok, pozíciók, Ludwig Múzeum, Budapest
Dialógus, Műcsarnok, Budapest
1999 Ungarn 2000, Galeria Der Künstler, München
Positions, Liechtenstein und 20er Haus
Budapest-Berlin, ’99 Akademie Der Kunst, Berlin
1998 Három Szín, Francia Intézet, Budapest
A Magyar Avantgárd első generációja 1965-1972, Szombathelyi Múzeum, Szombathely
Obecnosc Wegierska 1998, Gallery Sztuki Wspolczesnej, Varsó
The Hungary Neo avantgard first generation 1965-1972,
Hungarian Cultural Institute, Bratislava/Pozsony
Humanity and values (Körmendi-Csák Collection), United National Office, Bécs
Bilder für der Himmel, Kunstdracen, Luxemburg-Limpertsberg, Halle Victor Hugo, Luxemburg
The Hungarian avantgard, Neue Gallery der Stadt, Linz
Voorbij de Kunst Antwerpen, Museum van Hedendaagse Kunst
1997 Artist porter, Fészek Galéria, Budapest
Jenseits von Kunst, Neue Gallery Graz am Landesmuseum, Johanneum
olaj/vászon, Műcsarnok, Budapest
Dr. Gömör Béla Gyűjtemény, Kassák Múzeum, Budapest
Merics Gyűjtemény, St István Király Múzeum, Székesfehérvár
1996 Avantgard der 60er und 70er Jahre in Ungarn, Friedrichshafen Kunstverein, Berlin
Figure From Fantasy, Contemporary Art Center, Vilnius
Az én múzeumom, Vass Gyűjtemény, Ernst Múzeum Budapest
3x3 from Hungary, Center for Curatorial Studies, Bard Collage, New York
Mythos Memoria Historia, Ludwig Múzeum, Budapest
Hommage Kassák, Kassák Múzeum, Budapest
A Legacy Envisioned, The World Bank, Washington
1995 Tokyo M to M Picture from Sky, Sydney
Moholy-Nagy László tiszteletére, Galéria 56, Budapest
1994 Formázott Budapest, Kassák Múzeum, Budapest
Bildauflösung Medien Zentrum, Salzburg
Több mint tíz, Ludwig Múzeum, Budapest
Piranéző, Szépművészeti Múzeum, Budapest
’80, Ernst Múzeum, Budapest
1993 Hungarica Museo di Roma, Róma
Identité d’ aujourd’hui, Centre de Conference, Brüsszel
Hungary before and after, IMF visitor center, Washington, USA
Bilder für den Himmel, Kunstdrachen, Documenta Halle, Kassel
200 oeuvres Galerie Art 4, Párizs
1992 Hungarica, M. d’Arte Moderna, Bolzano
1991 Hatvanas évek, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Kunst, Europa, Ungarn, Kunsthalle, Bréma
Modern magyar művészet, Arts Center, Arts Museum, Szöul
1990 Kunstzene Budapest, Salzburger Künstlerhaus, Salzburg
Triumf, a lakhatatlan. Kortárs dán és magyar művészet, Charlottenburg (DK),
és Műcsarnok, Budapest
Kunst der 80er Jahre, Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, Graz
Budapesti műtermek, Budapest Galéria Kiállítóháza, Budapest
Bilder für den Himmel: Kunstdrachen, Grande Halle de la Villette, Paris; Kunstsammlung
Nordrein Westfalen, Düsseldorf; Zentrale Kunsthalle, Moszkva; Deichtorhalle, Hamburg
13 artistów z Wegier, Galeria Zacheta, Warszawa
1989 Art Kites, Contemporary Art Museum, Nagoya, Japán
1988 Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest
Budapest ‘88, Galerie Knoll, Bécs
Kortárs magyar festészet, Museo de Mallorca
Art Kites, Art M. Miyagi, Sendai, Japán
1987 Új szenzibilitás, Galerie der Stadt Villa Merkel, Esslingen, Kunsthalle, Dortmund
Kortárs magyar képzőművészet, Galerie der Künstler, München/Műcsarnok, Budapest
Új szenzibilitás IV., Pécsi Galéria, Pécsi Kisgaléria
Régi és új avantgárd 1967-1975. A 20. század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
Hongarije in Nederland, Museum Fodor, Amsterdam
1986 Eklektika ‘85, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Öt kortárs magyar festő, Museo de Bellas Artes, Caracas, Galerie las Malvinas, Buenos Aires,
Museo Nacional, Bogota, Museo Carillo Gil, Mexico
Künstler bekennen Farbe, Museum Morsbroich, Leverkusen
1985 Pillanatkép - Magyar festők három nemzedéke, Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum,
Graz és Műcsarnok, Budapest
1984 Frissen festve, Ernst Múzeum, Budapest
1983 Táj, Pécsi Galéria, Pécs
Pesti Műhely 1974-1983, Józsefvárosi Galéria, Budapest
1982 Fehér-fekete, Műcsarnok, Budapest
Magyar Művészet 1905-1980, Konstmuseum, Göteborg, Konsthall, Malmö
1981 Magyar Művészet 1905-1980, Liljevalchs Konsthall, Stockholm
Nemzetközi Grafikai Biennálé, Moderna G., Ljubjana
1980 IPARTERV 1968-1980, Iparterv, Budapest
Kunst in sozialistischen staaten: USSR, DDR, Stadtmuseum, Oldenburg
Ungarske Konstruktivister, Kunstmuseum, Aalborg
Mail Art Exhibition, Espai del Centre de Documentació d’Art Actual, Barcelona
Künstler aus Ungarn, Kunsthalle, Wilhelmshaven
1979 Ungarische konstruktivistische Kunst 1920-1977., Kunstverein, München, Kunstpalast, Düsseldorf
Junge ungarische Maler und Grafiker der Gegenwart, Esplanade 39., Hamburg
1978 Tízéves a szimpozionmozgalmunk, Józsefvárosi Kiállítóterem, Budapest
Festészet ‘77, Műcsarnok, Budapest
5. Internationale Grafik Biennálé, Kunstverein zu Fechen, Fechen
1977 Szimpozionok ‘76, Józsefvárosi Kiállítóterem, Budapest
Hongaarse konstruktivistische kunst 1920–1977, Museum Hedendaagse Kunst, Amsterdam
Hertogenbosch Kruithuis, Museum Moderner Kunst, Arnhen
1976 Expozíció, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan
Ungarische Avantgarde, Galerie von Bartha, Basel
Zehn Jahre Internationale Malerwochen in der Steiermark, Künstlerhaus, Graz
1975 Neue Ungarische Konstruktivisten, Kunstmuseum, Bonn
Ungarische Avantgarde, Galerie R Johanna Ricard, Nürnberg
Graphica Creativa, Alvar Aalto-museo, Jyväskylä
1974 Ungarische Kunst ’74, Kunstverein, Oldenburg
Modern Magyar Képtár gyűjteménye, Palais du Rhin, Strassburg
1973 Ungarische Konstruktivisten, Forum Kunst, Rottweil
Aktuelle Kunst in Osteuropa, Galerie Katakombe, Basel
1972 REZEDA 9, Budapest
Sechs Ungarische Künstler, Die Sezession, Galerie 15, Graz
1971 ’71, Galerie im Griechenbeisel, Wien
Kápolna, Balatonboglár
1970 Mozgás ’70, Janus Pannonius Múzeum, Modern Magyar Képtár, Pécs
Sechs Ungarische Künstler, Kunstverein, Oldenburg
X. Premi international dibuix Joan Miró, Fundació Joan Miró, Barcelona
1969 IPARTERV II., Iparterv, Budapest
Mednarodna graficna razstava / International Exhibition of Graphic Art,
Moderna Galerija, Ljubljana
1968 IPARTERV, Iparterv, Budapest
Kunstmarkt ’68, Kunsthalle, Köln
Kunstverein Galerie Müller, Stuttgart
1966 Stúdió 66, Ernst Múzeum, Budapest
1964 A Kecskeméti Művésztelep művészeinek bemutatója, Művész Klub, Budapest
Díjak
Herder-díj
Széchenyi-díj
Munkácsy-díj
Kossuth-díj
Munkái Közgyűjteményekben
Aachen (D), Museum Ludwig
Berlin (D), Neue Nationalgalerie
Bratislava (SK), Národni Galerie
Budapest, Kiscelli Múzeum
Budapest, Ludwig Múzeum
Budapest, Magyar Nemzeti Galéria
Chelm (PL), Muzeum Okregowe
Debrecen (H), Déri Múzeum
Debrecen (H), MODEM Antal – Lusztig Gyűjtemény
Detmold (D), Art Kite Museum
Dunajská Streda (SK), Galerie sucasnych madarskych umelcov
Essen (D), Museum Folkwang
Graz (A), Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum
Győr (H), Városi Művészeti Múzeum
Leverkusen (D), Museum Morsbroich
Linz (A), Lentos Kunstmuseum
Lyon (F), Musée St. Pierre Art Contemporain
Makó (H), József Attila Múzeum
Miskolc (H), Herman Ottó Múzeum
Montbéliard (F), Musée de Chateau
Oldenburg (D), Landesmuseum
Paks (H), Paksi Képtár
Paris (F), Fonds National d’Art Contemporain
Perm (RU), Staatlichen Kunstgalerie Perm – Stiftung Perm
Pécs (H), Janus Pannonius Múzeum
Sárospatak (H), Sárospataki Képtár
Stuttgart (D), Sammlung DaimlerChrysler
Szczecin (PL), Muzeum Narodowe
Szeged (H), Móra Ferenc Múzeum
Székesfehérvár (H), Szent István Király Múzeum
Szombathely (H), Szombathelyi Képtár
Veszprém (H), Modern Képtár, Vass László Gyűjtemény
Wien (A), MUMOK
Wien (A), Sammlung Albertina
Würzburg (D), Galerie IHK