Ahonnan látni a tenger
A Deák Erika Galéria következő kiállításán Barabás Zsófi legújabb festményeit mutatja be. Barabás legfrissebb sorozatát a felszabadultság, a kísérletezés vágya jellemzi.
A kiállítás címe, Ahonnan látni a tengert, Tóth Krisztina legújabb könyvére utal, emellett a művész aktuális pozícióját is jelzi – Barabás festészete mostanra egy érett, markáns, azonnal felismerhető „barabászsófis” világgá állt össze. Barabás új művein a szabadság és a játékosság felszabadító érzése fonódik egybe eddigi tudásával, a zsigeri vágyak és a tudatos képépítés együttes mozgásai alakították ezeket a festményeket. Képei olyan asszociációkat hívnak elő a nézőben, mint amilyeneket eddig csak egy víz alatti múzeumban vagy egy mikroszkopikus kép nézegetésekor tapasztalhatott meg, archaizáló formái ugyanúgy emlékeztetnek a DNS mintázatokra, mint a repülőkön készült tájképrészletekre.
Ahogy a címadó festményen látjuk, a kékek különböző árnyalatai, a színfoltok és az egymásba
ölelkező majd egymástól eltávolodó formái és alakzatjai szabadon úsznak a térben, csak a vászon végessége szab határt a hömpölygő áramlásoknak. Ettől a világtól csak egy lépésre van a minimalista, a csak egyetlen eseményre koncentráló festménysorozata, illetve a formázott képei. Ezeken a műveken Barabás egyetlen történetre, egyetlen motívumra fókuszál, annak érzéki, energikus ecsetmozdulatokkal megfestett gazdagságára, egy a kétdimenziós festmény teréből kimozdított elemre. Ezek az organikus formák elsősorban természet tiszta egyszerűségére, a sallangoktól megszabadított egyszerű mondatok lényegére utalnak. Barabás Zsófi legújabb műveivel azt bizonyítja, hogy helye van a legfontosabb magyar festők között.
Megnyitóbeszéd:
Jó estét mindenkinek!
Igyekszem bekiabálni a teret és hogyha valaki nem hallja hátul, jöjjön közelebb, így érzékelni fogom, hogy nem megfelelő a hanghatás.
Először is, megtisztelő, hogy felkértek erre a megnyitóra, és hadd kezdjem egy személyes feltárulkozással. Én Barabás Zsófi képpel legelőször egy barátom a nappalijában találkoztam, kényelmesen bensőséges, szemlélődő helyzetben. Elragadó színek, forduló, mozgó formák és remek súrlófények voltak a falon. Rögtön érzékelni lehetett a különböző rétegek eltérő anyaghasználatát, a térbeli kiemelések jelenlétét, ahogyan a különböző színeket felhordja a vászonra.
Tüneményes élmény volt és ilyenkor két dolog indul el bennem. Az egyik abból fakad, hogy képekkel és képeket alkotó emberekkel foglalkozom, s amikor ilyen fantasztikus látvány tárul a szemem elé, felmerül bennem, nem adja magát új könnyen? Hol lehet tetten érni mélységét, az alkotói szándék hangsúlyai milyen dimenziókban jelentkeznek?
A másik pedig egy szakmai ártalom, mivel animációk készítése tölti ki életem nagy részét, minden olyan vizuális alkotás, minden kép, ami nekem tetszik, abból rögtön egy elképzelt filmet csinálok. Elindulnak a gondolatok, hogyan lehetne a képi elemek önálló minőségét erősítve megjelenésüket sorrendbe állítani, a színek és formák organikus, mégis szerkesztett viszonyrendszerébe időbeliséget illeszteni? Zsófi képei kínálják ezt, ecsetvonások gesztusai, karakterekként is értelmezhető alakzatai rögtön megmozdulnak.
A különböző képi struktúrák, melyek művein megjelennek, egymáshoz viszonyítva is folyamatos dinamikát jelenítenek meg, mintha egy nagy hömpölygő képözön egy-egy kimerevített állapotát tükröznék.
A következő stáció, a következő találkozás pont itt volt a Deák Erika Galériában, azt hiszem két éve, amikor Zsófinak egy kötetét, pontosabban albumát mutatták be. Akkor ismerkedtünk meg egymással és rálátásom nyílt alkotói módszerére is, amit ebben a körben biztosan nagyon sokan ismernek. Akik nem, azoknak elárulom, hogy Zsófi pici fekete-fehér rajzokat készít, mintha egy utazás emlékképeit, megfigyeléseit rögzítené. Lehet, hogy mindez valóságos élmények lenyomata, de lehet, hogy olyasminek a rögzítése, aminek tulajdonképpen ő sem tudná elmondani, hogy hol van forrása. Amikor én ezt megtudtam, azt gondoltam, na tessék, itt van képes-forgatókönyve az én elképzelt filmemnek!
Az is egyértelművé vált, hogy e folyamatos képalkotás rendszerszerű jelenléte végtelenített utakat járhat be, és hogy ezek honnan indulnak és hová érkeznek, arról érdemes elgondolkodni picit. Megkerülhetetlen a tervezés és kivitelezés pontosan kialakított rendszerét összevetni, a rögtönzés és a munkafolyamat alkotóra gyakorolt, előre el nem képzelhető hatásaival. Zsófi kiérlelt, komplett struktúrákat visz fel a vászonra, de ebben a folyamatban számára is váratlan módon reagálnak egymásra színek és faktúrák, vagy a lehatárolt formák. Izgalmas, örömteli, inspiráló meglepetések érik utol, a folyamatok egymásra hatása, akár megtervezett improvizációként is értelmezhető. Olyan, mint egy jól megkomponált zeneműben amikor az alkotó hagy egy-egy helyet az előadónak, hogy itt valamit pillanatnyi hangulatának, intuíciójának mentén alakítson, s előre ő sem tudja, hogy pontosan mi fog kialakulni abból.
Ismerős lehet ez, ismét filmes példákra utalva, hogy attól még, hogy valami nagyon jól ki van találva, meg van tervezve, a kivitelezés nagyon sok elágazását nem láthatjuk előre, és az alkotó számára kötelező az improvizáció még akkor is, hogyha nem egy teljesen szabad játékról van szó, hanem bizonyos keretek között kell rögtönöznie.
S mindez hova vezeti a nézőt, az így kialakított képek szemlélőit?
Hát oda; Ahonnan látni a tengert. Egyszerű a megoldás, ez a kép, amely előtt állunk, pont ezt a címet kapta, akárcsak az egész kiállítás.
És ha már itt vagyunk, akkor különböző nézőpontokat vehetünk fel. Gondolhatjuk azt, hogy mégsem a tengert látjuk csak, hanem éppen a annak mélyét, vagy éppen az eget a tenger felett. Több nézőpontot használhatunk, több fajta szemszöget vehetünk fel, és ezek mentén magunknak határozhatjuk meg, hogy mit látunk. Egy makro-mikro összhatással is játszhatunk, láthatjuk ugyanazt a képi struktúrát felülnézetből szigetek vonulataként, vagy elképzelhetjük metszeteként egy amőbának. Mondhatjuk azt is, hogy egyszerre látjuk különböző teremtmények lenyomatát, vagy éppen egy galaktikus rendszer forgatagának lehetünk tanúi. Mindez akkor válik szerintem érdekessé, amikor onnantól, hogy ezt megéreztük, és így az első nagyon kellemes élményeken már túl vagyunk, elgondolkozhatunk azon, hogy mindez hová juttat minket?
Zsófi képei segíthetnek, hogy az első találkozás hatása, pozitív élménye után saját utunkon induljunk el. Ezért szerintem érdemes ezt a kiállítást úgy is megnézni, hogy nincsen sok más ember testközelben. Javaslatom, hogy picit próbáljunk meg egyedül maradni ezekkel a képekkel. Nem ma este, de vissza lehet jönni, a munkák kapcsán még mélyebbre merülve, vagy magaslatról messzire tekintve, kinek-kinek saját megéléséből, saját felfedező képességéből adódóan. Mert segíthetnek ezek a képek abban, hogy kicsit finomabbra hangoljuk érzékeinket, támogatnak megtalálni olyan utakat, élményeket, ami egyébként nem biztos, hogy maguktól szembe jönnek.
Én ehhez kívánok jó utat és köszönöm a felkérést Erikának és Zsófinak!
Fülöp József
További információért kérjük keresse a galériát.
Megnyitó: 2024. május 9., csütörtök, 18 óra
Megnyitja: Fülöp József, animációs filmrendező, producer
Megtekinthető: 2024. május 10 – június 14.
Nyitva: szerda - péntek, 12:00 - 18:00