Nadia Kaabi-Linke
Ascending Cycles
A Deák Erika Galéria következő kiállításán a Berlinben élő Nadia Kaabi-Linke munkáiból válogat. Az alkotó első budapesti bemutatkozását a tavalyi Hamburger Bahnhofban megrendezett nagyszabású egyéni kiállítását követően rendezzük meg.
Nadia Kaabi-Linke idő- és helyspecifikus művészete konkrét eseményekből inspirálódik, kulturális és történelmi, társadalmi és politikai konstellációk mentén olvasható. Művei a művészet- és politikatörténetben jelen levő erőszak és a múlt törlésének rejtett nyomait ássák elő, azokat a jelenségeket világítják meg, amelyek a mai társadalmakban gyakran láthatatlanok maradnak. A művész alkotásaiban sokféle szimbólum és metafora jelenik meg, ezek szociálpszichológiai témákhoz kapcsolódnak: az észleléshez, az emlékezethez, valamint a földrajzilag és politikailag megkonstruált identitáshoz.
Nadia Kaabi-Linke életét a különféle világok közötti ingázás határozta meg, így műveiben gyakran foglalkozik a migráció és identitás témájával, feltárva a különböző helyeken élő emberek rejtett történetét. 2011-ben Flying Carpets installációjával keltett nemzetközi figyelmet: a fémhuzalokból álló, függesztett installáció a velencei bevándorló kereskedők törékeny létezéséről beszélt, akik gyakran gyorsan összecsomagolható szőnyegekre teszik ki az áruikat, hogy a hatóságok elől egy pillanat alatt menekülhessenek. A művet az 54. Velencei Biennálén mutatták be, ezt követően a New York-i Guggenheim meg is vásárolta, 2016-ban pedig kiállította.
Műveinek vizualitása a szépség és a nyers erő, a kifinomultság és a brutalitás között oszcillál, így a nézőt a félelem és a vonzás, a taszítás és a vágy egymásnak ellentmondó erőinek játékába vonja be. Munkáinak erejét adja, hogy bár a társadalmi és történelmi kérdéseket vizsgálnak, érzékenységük folytán mégis érzelmi reakciót váltanak ki a nézőből, a befogadást élményszerűvé és poétikussá teszik.
Nadia művészete széles spektrumon mozog, a festményektől az installációkon és szobrokon át egészen a videómunkákig. Gyakran nem szokványos anyagokból építi kompozícióit, vakolatból, hajszálból, drótokból vagy szögekből. Installációi gazdagon rétegzettek, a különböző anyagok és elemek egymás mellé helyezése, a fénnyel és árnyékkal való játéka a dolgok a mélyebb összefüggéseire mutat rá. Munkái gyakran modifikálják az általuk birtokba vett teret, kölcsönhatásba lépnek a fizikai környezetükkel, miközben az adott helyszín kulturális, történelmi és társadalmi kontextusára is reflektálnak.
Az Ascending Cycles című kiállításunkon szereplő műveket a rejtettség és megmutatás dinamikája mentén olvashatjuk, a művek felemelik a tekintetünket, kinyitják a szemünket, segítenek látni és érzékelni azokat a történeteket, amelyekre korábban vakok voltunk. A kiállított művek kohéziós ereje a taktilis szenzibilitás: bár egyaránt súlyos és nehéz üzeneteket hordoznak, érzékeny felületeik, finom megmunkáltságuk folytán segítik a látogatót, hogy közvetlenül, az érzékei mentén kapcsolódhasson a művek által feltárt kérdésekhez.
A Phoenix és a Full Scale: Exhibition Road egyaránt a második világháborús fizikai sebeket mutatja fel, a rendszerszintű rombolások értelmetlenségére és ambivalenciájára irányítják a figyelmet. Míg az előbbi a Friedrichswerder német temető pusztításáról szól, és az ott nyugvó háborús áldozatoknak állít emléket, addig az utóbbin az alig látható körvonalak azon bombák, gránátok és géppuskagolyók nyomait rögzítik, amelyek a második világháború alatt a londoni Kensingtonban található Exhibition Road-on okoztak hatalmas pusztítást.
Az Amina’s Tears és az Everything I Wanted to Tell You a női történetek láthatóságának hiányáról szólnak. Míg az előbbi a mashrabiya mögött élő nők érzelmi gazdagságát hangsúlyozza, addig az az alkotó az Everything I Wanted to Tell You című művön keresztül nagyszülei háborúban tapasztalt személyes történetére reflektál. Mindkét mű a hiányra mutat rá: a mashrabiya mögött élő nők tapasztalatai éppúgy hozzáférhetetlenek, mint ahogy az elmúlt generációk női történetei is kibeszéletlenül vesztek el. A Mare Crisium - No Doze Exegesis II az emberi figyelem kimerítéséről és a kapitalizmus által megkövetelt folytonos ébrenlét kommentálja.
Nadia Kaabi-Linke (1978, Tunisz) ukrán és tunéziai gyökerekkel rendelkező, Berlinben élő képzőművész, aki gyakran reflektál a gyökereire, éppúgy, ahogy az aktuális környezetére és a jelenlegi politikai helyzetekre. Művészete egyszerre önéletrajzi és társadalmi, olyan kérdéseket feszeget, amelyek a geopolitika, a bevándorlás és a transznacionális identitások és az erőszak témáit is érintik. Tunisz és Kijev, Dubai és Párizs között ingázva nőtt fel, diplomáját a Tunis Institute of Fine Arts-on, művészetfilozófiai doktori fokozatát a Sorbonne-on szerezte. Első önálló kiállítása 2009-ben Tuniszban volt, majd 2010-ben Berlinben, 2014-ben Londonban is bemutatkozott. 2011-ben Flying Carpets munkájáért elnyerte a rangos Abraaj Group Art Prize-t. 2014-ben az Art Basel Hong Kong vásáron Discoveries Díjat kapott. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt, többek között Dubaiban, New Yorkban, Indiában és Tunéziában. Munkái a világ legjelentősebb közgyűjteményeiben megtalálhatók, többek között a New York-i MoMA-ban és Guggenheim Múzeumban, a Dallasi Művészeti Múzeumban, a kijevi Ukrán Nemzeti Művészeti Múzeumban, a hongkongi Burger Gyűjteményben, valamint a párizsi Centre Pompidou-ban.
Kocsis Katica
További információért kérjük keresse a galériát.
Megnyitó 2025, március 13, csütörtök, 18:00
Kurátor: Katica Kocsis, esztéta
Megtekinthető: 2025. március 14 - április 17.
Nyitva: szerda - péntek, 12:00 - 18:00